A Herman Ottó Kárpát-medencei Biológia Verseny kerületi fordulóját iskolánk rendezte.
2019.február 27-én szerda délután, 14 órakor kezdődött. Iskolánk igazgatója: Dr Bertókné
Daróczi Marianna megnyitotta a versenyt, és jó munkát, pontos, figyelmes kitöltést kívánt a
több mint harminc tanulónak. A 7. és 8. osztályos diákok 3 teremben írták a feladatokat, 100
kérdésre kellett válaszolniuk, 90 perc alatt. A gyerekek nagy lelkesedéssel kezdtek a
feladatlapok kitöltéséhez, amelyben változatos feladattípusokat találtak. Volt szövegértés,
keresztrejtvény, igaz-hamis állítás, növényi és állati fajnevek összerakása szótagokból, a
megadott Természetbúvár újság cikkeiből képek felismerése. Kicsit a fajfelismerés nehéz
volt, mert a képek fekete-fehér színben jelentek meg.
Munka közben gyümölcslevet és müzli szeletet fogyaszthattak a versenyzők, hogy jobban
tudjanak koncentrálni, összpontosítani a feladatokra. A megadott idő lejárta előtt több
tanuló elkészült a feladatokkal. Szerintük nem voltak nehezek a kérdések, könnyen
megoldották. Szerintünk is ebben az évben nem volt nehéz a verseny. A tanulók vidáman
beszélték meg felkészítő tanáraikkal a kérdéseket.
A kerületi biológia tanárok másfél óra alatt javították ki az elkészített feladatlapokat. Majd
ellenőrzés és az eredmények felsorolása következett. Szoros volt a verseny, egy- két pont
volt az eltérés a diákok között és magas pontszámmal jutottak tovább a következő fordulóra.
Szép helyezéseket értek el az Óbudai Árpád Gimnáziumból, a Fodros Általános Iskolából, a
Medgyessy Ferenc Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskolából jöttek. Hasonló
sikereket kívánunk a fővárosi megmérettetésen is áprilisban!
Magosné Kiss Róza/versenyszervező
Versenyeredmény:Herman – biológia verseny