A Herman Ottó Kárpát-medencei Biológia Verseny kerületi fordulóját iskolánk rendezte.
2020.február 19-én szerda délután, 14 órakor kezdődött. Iskolánk igazgatója: Dr Bertókné
Daróczi Marianna megnyitotta a versenyt, és jó munkát, pontos, figyelmes kitöltést kívánt a
több mint harminc tanulónak. A 7. és 8. osztályos diákok 2 nagy teremben írták a
feladatokat, 100 kérdésre kellett válaszolniuk, 90 perc alatt. A gyerekek nagy lelkesedéssel
kezdtek a feladatlapok kitöltéséhez, amelyben változatos feladattípusokat találtak. Volt
szövegértés, keresztrejtvény, igaz-hamis állítás, növényi és állati fajnevek összerakása
szótagokból, a megadott Természetbúvár újság cikkeiből képek felismerése. Kicsit a
fajfelismerés nehéz volt, mert a képek fekete-fehér színben jelentek meg.
Munka közben gyümölcslevet és müzli szeletet fogyaszthattak a versenyzők, hogy jobban
tudjanak koncentrálni, összpontosítani a feladatokra. A megadott idő lejárta előtt több
tanuló elkészült a feladatokkal. Szerintük nem voltak nehezek a kérdések, könnyen
megoldották. Ebben az évben a Természetbúvár cikkei felére csökkentek, tényleg kevesebb
anyagból kellett készülniük. A tanulók vidáman beszélték meg felkészítő tanáraikkal a
kérdéseket.
A kerületi biológia tanárok másfél óra alatt javították ki az elkészített feladatlapokat. Majd
ellenőrzés és az eredmények felsorolása következett. Szoros volt a verseny, egy- két pont
volt az eltérés a diákok között és magas pontszámmal jutottak tovább a következő fordulóra.
Szép helyezéseket értek el az Óbudai Árpád Gimnáziumból, az Első Óbudai Német
Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskolából jöttek. Hasonló sikereket kívánunk a fővárosi
megmérettetésen is áprilisban!
Magosné Kiss Róza/versenyszervező
Versenyeredmény: Herman Ottó Kárpát-medencei Biológia Verseny 7-8. évfolyam