IMG_8281

„Kutató diákok” pályázata a III. kerületben

A Tehetségtérben került sor 2019. március 28-án a „Kutató diákok” pályázatainak a
bemutatására. A versennyel lehetőséget szerettünk volna nyújtani minden lelkes, és tehetséges
felső tagozatos tanulónak, akik természettudományi vagy társadalomtudományi területen
mélyebben foglalkoznak olyan témával, amely nem kapcsolódik az iskolai tananyaghoz, és
amelyben saját maguk végeznek kutatómunkát. Nagyon színvonalas, alaposan kidolgozott
előadásoknak lehettünk tanúi. Többek között megismerkedhettünk az akciójátékok
aranykorával, a telefonok fejlődésével – miközben még szemléltetésként bemutatott 100 éves
telefont is volt szerencsénk kezelni – a bűvészet titkaival, az olasz nyelv rejtelmeivel, a
busával… csak néhány téma a repertoárból. Több előadást személyes inspirációk indítottak.
A kutató munkák tartalmi kidolgozottsága mellett kiemelkedett a tanulók jártassága a
prezentáció készítés területén is. Jó minőségű képekkel, látványos animációkkal tették még
izgalmasabbá előadásaikat, – és számunkra felejthetetlenné a délelőttöt – az ifjú kutatók.
Gratulálunk a verseny győzteseinek és felkészítő tanáraiknak!

Oláhné Balogh Éva
versenykoordinátor

Versenyeredmény: Kutató diákok