A Fodros Általános Iskolában került megrendezésre a . A verseny célja az esztétikus kézírás fontosságának megőrzésére való igény fenntartása az egyre nagyobb teret hódító digitalizált világunkban. A megmérettetésen beilleszkedési, tanulási, magatartási problémával rendelkező tanulók vehettek részt. A versenyre 10 kerületi iskolából összesen 35 gyereket neveztek. Az esemény megszervezésével igyekeztünk teret biztosítani a gyermekek számára a […]
Kerületi Szépolvasó Verseny Eredménye
Már 3. alkalommal rendezte iskolánk a Kerületi Szépolvasó versenyt. Ebben az évben 17 iskolából neveztek a tanulók és mérték össze szépolvasási tudásukat szépirodalmi és ismeretterjesztő szöveg felolvasásával. A zsűri örömmel hallgatta a szebbnél szebb előadásokat és parázs vita után nagy egyetértéssel hozta meg végleges döntését. Az I. Széles Hanna a Bárczi Géza Általános Iskolából lett, […]
NEVEZÉSI HATÁRIDŐ
Német vers- és prózamondó és kisjelenet verseny (1-4.) és Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei Helyesírási Verseny (5-8.) nevezési határideje 2018.11.14. (szerda). Kérünk mindenkit a határidő betartására.
Bolyai matematika Csapatversenyen
A Bolyai Matematika Csapatversenyen az Észak-Pest körzetben a 3. osztályosok között I. helyezést ért el Alarcon-Bukvai Camila Sára Péczely Laura Raschek Vince Tóth András Csongor, az Újpesti Homoktövis Általános Iskola tanulói. Felkészítő: Frankné Majoros Márta.
Szépíró verseny NEVEZÉSI HATÁRIDŐ
Szépíró verseny nevezési határideje:2018.11.06. (kedd) Kérünk mindenkit a határidő betartására.
Diákolimpia – Óbuda
Egy ki visszatekintés a tavalyi évre… Az Észak-Budapesti Tankerületi Központ számos oktatási intézménnyel az elmúlt tanévben is „sűrű” sportprogramot valósított meg. A pedagógusok magukénak vallják a korszerű egészségnevelés cselekvésorientált tevékenységét. Ezért lelkesen támogatják a kerület diákjainak sportolási szándékát, felkészítik őket a megmérettetésekre. A középiskolások 11, az általános iskolások 14 sportágban versenyeztek. A 72 versenynapon 2550 […]
Elismerésben részesültek a III. kerület legeredményesebb diákjai
Lezárultak a 2017/2018-as tanulmányi versenyek. A III. kerületben több mint 1700 gyermek vett részt 33 tanulmányi versenyen. A legkiválóbbakat 2018. június 14-én elismerő oklevéllel jutalmaztuk, átadásra került ”Az év tanulója” díj is. A 2017/2018. tanév legeredményesebb tanulói: 1.”Az év tanulója”: Osztovits Dénes János (8. évfolyam) Első Óbudai Német Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola legeredményesebb: Mészáros Ádám (8. […]