nyelvtanulas-1170x780

Elindult a fiatalok külföldi nyelvtanulási programjának hivatalos honlapja

A program honlapján közzétették a jelentkezés lehetséges helyszíneit, illetve az intenzív kurzusok jellemzőit is.

Kásler Miklós hangsúlyozta: az Emberi Erőforrások Minisztériuma felmérte, hogy külföldön milyen, a minőségi feltételeknek megfelelő iskolák részvételére lehet számítani a programban.

Az emberi erőforrások minisztere kiemelte: a magyar kormány „a világon egyedülálló módon” támogatja a nyelvtanulást, 140 ezer 9. és 11. évfolyamon tanuló diák jogosult arra, hogy két hetet egy választott célország anyanyelvi környezetében töltsön el heti 20-25 órás intenzív nyelvtanfolyamokon. Hozzátette: a kormány 90 milliárd forintos keretet alakított ki a fiatalok külföldi nyelvtanulási programjára, ez diákonként csaknem 2000 eurót jelent.

Kásler Miklós elmondta: az angol nyelvű képzéseken Anglia, Írország és Málta, német nyelvterületen Ausztria és Németország lehetnek célországok, emellett Franciaországba és a kétnyelvű iskolák esetében Kínába jelentkezhetnek a fiatalok.

Bartos Mónika, a magyar diákok külföldi nyelvi kurzusainak szervezéséért felelős miniszteri biztos tájékoztatása szerint hétfőtől elérhető az a honlap, ahol a kurzusokat és a nyelviskolákat az érdeklődő fiatalok, családjaik, nyelvtanáraik, az iskolák és a fenntartók megismerhetik.

A honlapon egyelőre 149 angol, 26 német és 21 francia nyelviskola szerepel – mind minőségi és akkreditált nyelviskolák -, melyeknél több mint 5300 angol, 460 német és 360 francia kurzus közül lehet választani, a kínálat január közepéig folyamatosan bővül – emelte ki.

Azt mondta: azért fontos böngészni a honlapot, mert aki nem ismeri a kínált kurzusokat, nem tud majd a februárban megnyíló pályázati rendszerben pályázni.

A jelentkezésig rendelkezésre álló két hónapot a felkészülés szempontjából is fontosnak nevezte, mert mint mondta, a külföldi nyelvtanulási program nem osztálykirándulás, hanem egy intenzív, kéthetes nyelvtanulási lehetőség.

Délelőttönként nyelvi kurzusok, délután, valamint hétvégén pedig kulturális és sportprogramokat szerveznek a nyelviskolák, melyeken az idegen nyelveket a diákok használni tudják – mondta. Hozzátette: a fogyatékkal élő fiataloknak is lehetőségük lesz pályázni.

Forrás: MTI