A Bárczi Géza Általános Iskola immár 5. alkalommal adott otthont a kerületi matematika versenynek, amelyen 16 általános iskola és 3 gimnázium 69 diákja mérte össze tudását két kategóriában. A versenyzők évfolyamonként 5-5 feladatot kaptak, melyek megoldására 60 perc állt rendelkezésükre. A feladatok sikeres megoldásában elsősorban a problémamegoldó és logikus gondolkodásra volt szüksége a diákoknak. A […]
Kerületi „Tiszán innen, Dunán túl” Népdaléneklési verseny
A kerületi „Tiszán innen, Dunán túl” Népdaléneklési verseny a Kerék Általános Iskola és Gimnázium szervezésében zajlott január 23-án és 24-én a Tehetségtér felújított dísztermében. A kétnapos rendezvény alatt a tanulók 5.-től 13. évfolyamig három korcsoportban, szóló ének, kisegyüttes és nagyegyüttes kategóriában versenyeztek. Első napon az 5-6.-osok, második napon a 7-8.-osok és a középiskolások adták elő […]
Iránytű – tájékoztató a III. és IV. kerületi iskolákról
Megjelent az Észak-Budapesti Tankerületi Központ „Iránytű” című, a III. és a IV. kerületre vonatkozó kiadványa, mely az adott kerület iskoláit mutatja be részletesen.
FELHÍVÁS A KOMPLEX SZÓBELI ANGOL KERÜLETI VERSENYRE
Iskolánkban, a Kerék Általános Iskola és Gimnáziumban ( 1035 Budapest, Kerék u. 18-20.) 2019. február 7-én 14.30 órai kezdettel kerül megrendezésre a kerületi komplex angol szóbeli verseny. A versenyen az írásbeli fordulón az első 10 helyezést elért versenyző vehet részt. Tudnivalók a versenyhez: a versenyhez a felkészülést a Project 1-4 4th edition időarányos tananyaga adja, amely […]
Pedagógiai Napok Újpesten
A alábbi videón megtekinthető Prof. Dr. Csépe Valéria 2018. november 5-én, a Pedagógiai Napok keretében elhangzott előadása.
Komplex angol tanulmányi verseny írásbeli forduló eredménye
Az Aquincum Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 2015. óta ad otthont a kerületi Komplex angol nyelvi tanulmányi verseny írásbeli fordulójának. A hagyományokhoz híven a kerületi iskolák angoltanárai csapatmunkában állították össze a feladatlapokat. A versenyzők különböző készségeikről (hallás utáni szövegértés, íráskészség és olvasás utáni szövegértés) és tudásukról (nyelvhelyesség és szókincs) tettek tanúbizonyságot. Ebben az évben […]
Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny
Győztek a Harrerosok! A Bolyai Anyanyelvi Csapatversenyen iskolánk ismét remekelt! Harmadik „b” osztályosaink bekerültek az országos döntőbe. Büszkék vagyunk Bobvos Olívára, Buda Barnabásra, Huszár Mártonra és Sárváry Annára! Sok sikert kívánunk nekik a december 8-án megrendezendő versenyre! Felkészítő tanáruk: Sziberné Komjádi Éva
Német vers- és prózamondó és kisjelenet versen eredménye
A Medgyessy Ferenc Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskolában november 21-22.-én került megrendezésre a kerületi Német vers-prózamondó és kisjelenet verseny. A kétnapos rendezvény alatt a tanulók 1-től 13. évfolyamig 14 kategóriában versenyeztek. Első napon az alsó tagozatosok, második napon a felsősök és a középiskolások adták elő produkciójukat, közel 220-an. A délutánok leglátványosabb része a kisjelenetek versenye […]
Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei Helyesírási Verseny eredménye
November 21-én délután a Zipernowsky Károly Általános Iskolában lezajlott a Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei Helyesírási Verseny kerületi fordulója. Évfolyamonként 13-16 tanuló (összesen 59 fő) versenyzett egymással. A dolgozatok javítása során megállapíthattuk, hogy a versenyt színvonalas, gondos felkészülés előzte meg minden versenyző részéről. A diákoknak és felkészítő tanáraiknak gratulálunk, a továbbjutóknak pedig sok sikert kívánunk! Helyezések: Simonyi Zsigmond […]